Miskolc-Diósgyőri Görögkatolikus Parókia
Kezdőlap
Új esztendő kezdetén sok szerencsét, sikert, jó egészséget – egyszóval boldog újévet kívánunk egymásnak.
A szerencse azonban forgandó, az egészség pedig kopik. Bizonyos felmérések szerint például hazánkban a férfiak átlagban 64 éves korig (a hölgyek egy kicsivel tovább) tölthetik viszonylag egészségben életüket. S mire számíthatnak azután?
Áltatjuk magunkat, ha január elsején azt gondoljuk, hogy mindannyian teljes egészségben tölthetünk el egy újabb évet. Vagy hogy a jó csillagzat vagy az újévi lencse hozhat majd kinek-kinek szerencsés fordulatokat. Akár kifejezett jólétet, akár a rossztól való mentességet tartjuk a boldogság ismérvének, azt ki-ki tapasztalatból is tudja, hogy ezeket nem képes az ember egymagától megadni magának. Egyedül Istenben találhatjuk meg teljes boldogságunkat, aki minden jónak, így az egészségnek is legfőbb forrása. Ő az Élet Ura, és tőle kapunk minden életet. Nélküle ez az év sem sikerülhetne.
Több mint 18 évszázaddal ezelőtt írta le Észak-Afrika nagy hitvallója, Tertullianus: „Nekünk nem lesz közünk az elfajzott (perverz) boldogságról szóló tanításhoz és írásokhoz, amikor azokban hitelt adnak mindannak, ami inkább tartható hazugságnak, mint igazságnak”. (A lélek tanúságtétele, 1)
Vagyis hamis a boldogsága annak, akinek jobban hisznek, amikor hazudik, mint amikor igazat mond. Ez a „perverz” boldogság nemcsak bizonyos politikai jelszavakra és általában a háborús propagandára vonatkozik, hanem az üzleti életet is alapvetően meghatározza. Boldogságot hazudni semmibe nem kerül, és az árut ebben az esetben jó áron lehet eladni. A kozmetika- és szépségipar nemzetközi vezetői a világ leggazdagabbjai közé tartoznak, mégsem hozzák meg az egyszerű embereknek azt a szépséget, amelyet ígérnek. Nemegyszer átverés rejlik egy-egy jó reklám mögött, s ma már nemcsak a politikában, hanem a marketing szintjén is több hazugság terjed világszerte, mint eddig valaha a történelemben. Például a nemváltó műtéteket reklámozzák olyan felelőtlen emberek, akik talán végig sem gondolták még a lélektani következményeit ezeknek a felelőtlen lépéseknek.
Valaki elmesélte megtérését: Marketinggel foglalkoztam, aztán rájöttem, hogy mennyit kell hazudni ehhez, s mikor áttértem az ikonfestészethez, egy megnyugtatóbb világhoz érkezhettem.
Boldogságvesztésünk egyik természetes forrása az, hogy újra meg újra hamis boldogság játszmáiban forgolódunk, s könnyebben elfogadjuk a hazugságot, mint az igazságot. A másik pedig az, hogy türelmetlenek vagyunk, s nem tudjuk kivárni a sorunkat.
Hamis boldogság helyett Jézus által megígért igazi boldogságot emleget az idézett afrikai hitvalló:
„Boldogok a szelídek. Ebbe a megjelölésbe viszont a türelmetleneket egyáltalán nem szabad belefoglalnunk. S mivel a békességeseket ugyancsak a boldogok egyazon címével illeti s az Isten fiainak nevezi őket, vajon – kérdezem – közel vannak-e a békéhez a türelmetlenek? Csak az ostoba gondolhat ilyet.”
Az olcsó instant boldogság-receptek olykor csúnya kudarccal járnak, s a boldogság élvezete helyett a boldogtalanság keserűségét okozzák. Adja Isten, hogy idén megmeneküljünk tőlük, s Isten-adta boldogságunkat valóban ott és abban keressük, ahol és amiben Teremtőnk és Megváltónk megadja azt! Mindenekelőtt az Ő szent kegyelmében, amelyre drága vére árán méltatott bennünket. Illetve az egyház szent közösségében, ahol jóban-rosszban együtt lehetünk Jézus többi tanítványával.
Ezt erősíti meg az újévi szentünk, Nagy Szent Bazil a 32. zsoltár kezdő verse („Örvendjetek, igazak az Úrban”) kapcsán: „Örvendjetek, mégpedig nem akkor, amikor felvirágzik a háztáji gazdaságotok, s nem is azért, hogy testileg jó egészségnek örvendeztek vagy hogy bőséges terméshozamnak örvendezhetnétek, hanem mert a tiétek az Úr, a végtelen Szépség, Jóság, Bölcsesség. Ezért a Szentírás arra szólítja fel az igazakat, hogy tudatosítsák ezt a nagy méltóságukat, hogy ilyen nagy Úrnak állhatnak a szolgálatában, s kimondhatatlan örömmel és ujjongással örüljenek az ő szolgálatának...”
Isten hűséges szolgálatában eltöltött boldog újévet kívánok szeretettel minden hittestvéremnek
+ Atanáz
Szlovénia fővárosában, Ljubljanában december 28-án kezdődött és január 1-jén ér véget a 46. taizéi találkozó, amelyet a ljubljanai érsekséggel, különböző felekezetű egyházakkal és a polgári hatóságokkal közösen készítettek elő.
48 országból érkeznek résztvevők, a legtöbben Lengyelországból, Németországból, Olaszországból, Franciaországból, Ukrajnából és Magyarországról. A belváros tíz templomában délben, este pedig a Stožice Arénában tartott imaórák alkotják a programot, valamint számos műhelymunka a hittel, szolidaritással és kultúrával kapcsolatos különféle témákban.
Matthew testvér, Taizé priorja minden este rövid elmélkedést tart az Együtt járni az utat című, 2024-re írt levél alapján, amelyet a találkozóval egy időben adtak ki. Több egyházi vezető, köztük Ferenc pápa, Bartolomaiosz pátriárka és Justin Welby érsek is kifejezte jókívánságait, ahogy az ENSZ főtitkára és az Európai Bizottság elnöke is.
December 30-án Szlovénia elnöke és az ország különböző politikai és egyházi vezetőinek jelenlétében Matthew testvér bejelentette, hogy a következő Európai Találkozóra jövőre, a bizalom világméretű zarándoklatának újabb állomásaként, ugyanebben az időben Tallinnban, Észtország fővárosában kerül sor.
December 31-én az utolsó esti imaóra alkalmával arra hívta a fiatalokat, hogy keressék, milyen kezdeményezésekre vállalkozhatnak napjainkban a béke zarándokaként.
Forrás: Taizéi közösség
Fotó: Katoliskamladina.pic-time.com
Magyar Kurír
3December 16-án a Csereháti Esperesi Kerülettől „vette át” a Miskolci Esperesi Kerület az egyházmegye centenáriumi ünnepségét lelkileg előkészítő imaláncot.
„Közös erőfeszítés hozza meg a cél elérését, és megerősít bennünket” – e szavakkal adta át a Csereháti Esperesi Kerület nevében Béres Gábor atya az ima folytatásának jelképes stafétáját.
Néhány nappal már túl van a felén az összesen hatszáz napon át tartó imafolyam, amely a Borsodi Esperesi Kerületből indulva száz-száz nap után más-más kerületben folytatódik, egészen 2024. október 20-ig, a centenáriumi évet lezáró ünnepi liturgiáig.
A Miskolci Esperesi Kerület imádságos napjait közös Szent Liturgiával kezdték meg a miskolci székesegyházban.
„Ebben az imaláncban feladatunk hálát adni a múltért, imát ajánlani föl és buzgónak lenni a mában, valamint gondolni a jövőre is” – fogalmazott Papp András kerületi esperes.
Az imádságba a miskolci parókiákon kívül két iskola közössége is bekapcsolódik. A miskolc-belvárosi, a görömbölyi és az avasi parókiák után a görögkatolikus általános iskola közössége, majd a szirmai parókia, a Fáy András-középiskola, végül pedig a diósgyőri egyházközség imádkozik mintegy két-két héten át.
Az imádság száz napja alatt a Miskolci Egyházmegyében őrzött Szent Kereszt-ereklye is „körútra” indul az egyes helyszínekre.
Virágvasárnaptól a Sajópálfalai Esperesi Kerület viszi tovább az imaláncot.
A teljes fotógaléria ITT megtekinthető.
Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye
Magyar Kurír
Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolitát Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök a Nyíregyházi Egyházmegyéért végzett munkájának elismeréseként Szent Miklós-díjjal tüntette ki. Az érsekkel ennek kapcsán készített podcastot a görögkatolikusságról, az egyház jelenéről és jövőjéről az egyházmegye sajtóreferense, P. Tóth Nóra. A beszélgetésből közlünk részleteket.
„Óriási kincs a keleti egyházunk a katolikus Egyházban, híd lehet az ortodoxia és a katolikus Egyház között. […] A keleti lelkiség az egész életünkre, mindenre kihat: teológiánkra, szokásainkra, öltözködésünkre, mindenben jelen vannak a keleti rítus jegyei. Feladatomnak is tartom, hogy ebben erősítsem meg a híveket. […] Hiszem, hogy ez nagyon sokat adhat ma a katolikus Egyháznak, a magyar nemzetnek, hogy van itt egy kicsiny közösség, akik ezt ismerik, élik, törekednek rá, ezt tudják adni.”
„[…]… az imádság fontos. Ha az ember imádsággal vezeti az életét és a rábízottakat, akkor jó eséllyel olyan döntéseket hoz, ami az Isten akarata szerint van. […]
Én nagyon intézménypárti vagyok, mert az intézményeken keresztül nagyon sok emberhez eljuthat a missziónk, amely nemcsak imádság, hanem az Isten megtapasztalása. És azt mondhatom, hogy a keleti egyháznak ez a sajátossága, hogy nagyon földközeli, emberközeli – a sok keresztvetés, az ének, a mozgások, a böjt – ez mind-mind olyan dolog, amely életszagúvá teszi a mi vallásunkat, a hitéletünket. És éppen ezért ott van a helyünk a társadalmi életnek a területein is, és oda kell elvinnünk ezt a lelkiséget. Az Isten országát hirdeti az Egyház, és annak nagyon sok területe van, nem csak a templomban: a családokban vagy imakörökben is meg lehet élni az Isten országát.”
Ha nem görögkatolikusokkal beszélgetünk, sokak számára nem világos, hogy van Hajdúdorogi Főegyházmegye, Miskolci Egyházmegye, Nyíregyházi Egyházmegye. Ők úgy mondják, ti, görögök. A saját metropolitai egyház feje hogyan tekint a három immár 2015 óta önálló egyházmegyére? Veszített-e vajon egységéből a görögkatolikusság a három egyházmegye megalapításával 2015 óta? – tette fel a kérdést a riporter.
„Én ezt a folyamat gyermekbetegségének tartom, hogy amikor a három egyházmegye létrejött, akkor főleg az új egyházmegyék, a miskolci és a nyíregyházi nagyon szerette volna a saját születését és a saját létét minél erősebben megmutatni, minél hatékonyabban munkálkodni ebben. És emiatt voltak jelentős feszültségek az első években, ami azt is mondhatom, ha erős kifejezést használnék, hogy meglékelte az egységet. És éreztük ezt, hogy már-már mintha nem is egy egység lennénk. Annak nagyon örülök, amikor így mondják, hogy ti, görögök. Mert tényleg nem is szakadhatunk szét, teljesen fölösleges volna. Egyenként sokkal gyöngébbek vagyunk. Együtt erősek. De én azt érzékelem, hogy lassan-lassan kinőttük már ezt. És nem egymás ellen kell minél jobbnak lenni, hanem egyre erőteljesebb és szebb az együttműködés. Ez nagyon-nagyon fontos. Az egységet nyilván a metropolita személye is jelképezi, összefogja. Ezért szeretnék is tenni, hogy ne a szomszéd vármegye főnöke legyek, hanem mindenkinek a Fülöp atya, püspöke.”
Hogyan, mikor élte meg az Isten körülölelő szeretetét és az ezzel járó eufóriát, melyet a görögkatolikus hívők is megtapasztalhattak? – hangzott el egy másik kérdés.
„A görögkatolikusságunkat megjelenítő események azok, amelyek engem nagyon-nagyon feltöltenek, és boldoggá tesznek, például ilyen volt a nyíregyházi székesegyház felszentelése, de előtte néhány nappal nekünk is volt egy kisebb épületátadásunk (…).A Görkapocs szokott ilyen lenni, vagy a bál, és vannak kisebb-nagyobb hasonló események, ezek engem is nagyon-nagyon feltöltenek (…).”
Az Eucharisztikus Kongresszus, a pápalátogatás is olyan események voltak, amikor jelen volt a görögkatolikusság – idézték fel.
Kocsis Fülöp ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy „nem föltétlenül igaz, hogy minél nagyobb volumenű eseményről van szó, annál jobb, hanem bármikor, amikor ott van a levegőben a forróság, hogy egy családba tartozunk. Ahhoz tudom hasonlítani, mint ahogyan gyerekkoromban a karácsonyt vártam és szerettem. Elképesztő boldogság töltött el szenteste, ahogy bementünk a szobába: a fa, ahogy égtek a gyertyák, énekeltünk a testvéreimmel, bontottuk az ajándékot, játszottunk. Ennél nagyobb boldogság nincs. A görögkatolikusság egy ilyen nagy család, ahol boldogok vagyunk, hogy összetartozunk.”
Bár még messze van Kocsis Fülöp nyugdíjba vonulása, majdnem 15 év, az is szóba került, milyennek szeretné látni mondjuk húsz év múlva a görögkatolikus egyházat. „Azt remélem, hogy sikerül széles körben eljuttatni azt a fontos igazságot, hogy mi »keleti« emberek vagyunk itt a magyar valóságban, óriási kincseink vannak a keleti egyház hagyományvilágában és teológiájában, lelkiségében. Feladatomnak tartom ennek megéléséhez hozzásegíteni a családokat. Egy apró részletet is mondok: ha mondjuk minden görögkatolikus családban otthon volna ikonsarok és imádkoznák a szokásos kezdetet a Mennyei királlyal. Azt kívánom, hogy a családi életben is – minél szélesebb körben – jelenjen meg az a liturgikus lelkiség, amelyet nekünk kell megélni, képviselni.”
Kocsis Fülöp arról is beszélt, hogy a püspöksége is hozott többletet az életébe, a személyiségébe, és nem csak koloncként hordja, mint ahogy az elején gondolta.
Az interjú meghallgatható a Nyíregyházi Egyházmegye podcastcsatornáján.
Forrás és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Három püspök – Orosz Atanáz miskolci püspök, Szocska A. Ábel nyíregyházi főpásztor és Luscsák Nílus püspök, munkácsi apostoli kormányzó – szentelte fel december 16-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fényeslitkén azt a fatemplomot, amelyet nemrég adtak át az építők a fényeslitkei és környékbeli görögkatolikus híveknek, valamint lelkipásztoruknak, Máté Csaba atyának.
Az ősi hagyományokat is idéző fényeslitkei templom fából épült. A hívek egy évtizeden keresztül álmodoztak róla, míg végül sok ember összefogásával megépülhetett.
Így a Szabolcsveresmart filiájaként működő egyházközség immár saját templomában dicsérheti az Urat. Máté Csaba parókus a község görögkatolikusainak, a térségben élő ruszin közösségnek, valamint a háború elől, Ukrajnából menekülőknek a lelki-vallási igényére is figyelemmel indult el a templomépítés embertpróbáló és hosszadalmas útján – utalt az előzményekre Szocska Ábel, aki Csaba atyát szolgálatáért – kifejezve háláját – püspöki áldásban részesítette a templomszentelési szertartás végén.
A szentelést Orosz Atanáz vezette, az oltárasztalt koncelebráló püspöktársaival, Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspökkel és Luscsák Nílus püspökkel, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye görögkatolikus apostoli adminisztrátorával közösen kenték meg szentelt vízzel, olajjal, borral, majd belehelyezték Boldog Romzsa Tódor vértanú ereklyéjét. Végül az ikonosztáz előtt együtt imádkoztak.
A szentelésen és az azt követő Szent Liturgián több kárpátaljai paptestvér és az Ukrajnából származó Andrej atya, máriapócsi bazilita szerzetes is jelen volt. Az ikonosztázion két kárpátaljai műhely munkája, ám még hiányos: csupán az alapképek készültek el. Az anyagi keret megteremtésével a többi ikon is elkészül majd – mondta Máté Csaba.
„Nem hagyok nyugtot halántékomnak, míg helyet nem teremtek az Úrnak” – idézte a zsoltár szavait Orosz Atanáz prédikációjában, jellemezve Csaba atya buzgóságát a templomépítés kapcsán, majd Aggeus prófétáról beszélt, akire e napon emlékeznek. A kis próféta Ószövetségben olvasható rövid könyvében Aggeus Isten üzenetével sürgeti a népet, hogy építsék újra az Úr lerombolt templomát. „Menjetek föl tehát a hegyre, hozzatok fát és építsétek újjá a templomot! Kedvem találom majd benne és megdicsőülök általa – mondja az Úr.” (Agg1,8) Felhívása ránk is vonatkozik – vont párhuzamot a próféta több ezer évvel ezelőtti története és a Fényeslitkén zajló események között a főpásztor.
S bár az Isten ég és föld Ura, és nem lakik emberi mértékkel mérhető épületben, azt ígéri, hogy megszentel mindent dicsőséggel. S
amikor Isten a dicsőséget ígéri, saját szeretetközösségének kiáradását ígéri a templomra
– magyarázta a főpásztor. Erről a helyről fogtok békességet nyerni.
Miután Mózes befejezte a frigyláda építését, Isten dicsősége szállt le, és betöltötte a sátrat. Salamon a templomépítést követően először maga is kételkedik: lehetséges-e, hogy emberek közt lakozzon az Isten? S mi már tudjuk karácsonyhoz közeledve, hogy igen, ez lehetséges. A salamoni templomszentelési imában kifejezett öröm köszönt vissza a Fényeslitkén imádkozott gondolatokban: „A fényes nap megszenteli az egész földkerekséget!” „Isten a fényes naphoz hasonlóan kiáradt Fényeslitke népére” – zárta gondolatait Orosz Atanáz püspök.
A Boldog Romzsa Tódor püspök ereklyéjét és az annak hitelességét bizonyító okiratot Luscsák Nílus püspök hozta és adományozta a templomnak és a közösségnek.
A templom előtt egy százéves fából készített kereszt áll. Az út menti keresztet a korpusszal Kisvárda Város Ruszin Nemzetiségi Önkormányzata adományozta.
A szertartáson helyi és kisvárdai világi vezetők is tiszteletüket tették. A templom első nagy ünnepére több ember érkezett (a vendégek között hét ország ruszinjai is jelen voltak), mint ahány embert a tér befogadni képes, így akik nem fértek be, a templom mögött felállított sátorban kivetítőn és hangszórók segítségével követhették az eseményeket.
Az ünnepséget agapéval folytatták.
A szentelésen készült riport ITT meghallgatható.
Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye/P. Tóth Nóra
Magyar Kurír
Elöljáróban
Több mint száz évvel a hajdúdorogi egyházmegye felállítása után a bizánci liturgikus könyvek magyar nyelven még mindig hiányosan állnak csak rendelkezésre. A meglévő szövegek igen gyakran szintén hiányosak, bizonyos szentségeknél pedig egyértelmű a római katolikus szemlélet befolyása, olykor térhódítása. Valószínűleg egyes részeket nem is görögből, hanem egyházi szláv nyelvből fordítottak.