Miskolc-Diósgyőri Görögkatolikus Parókia

Aki megvédte Rómát „Isten ostorától” – Nagy Szent Leó pápa

Nagy Szent Leót alapos teológiai képzettség, spekulatív készség, biztos ítélőképesség, érzékenység az idők jelei iránt, gyors reagálóképesség s józan tekintélytudat jellemezte. Johannes Cassianus egy levelében „a római szentszék és az istenszolgálat ékességének” nevezte.

400 körül született; 440. szeptember 29-én választották meg Péter utódául. Ő volt a negyvenötödik pápa. Gyakran beszélt a római püspök feladatáról és helyzetéről az Egyházban. Ezek a beszédek világosan kifejezik, mennyire tudatában volt: mint pápa Péter hivatalát viseli. „Miként mindig érvényben marad az, amit Péter Krisztusról hitt, úgy az is megmaradt mindig, amit Krisztus Péterben alapított” – írta.

Pápaként úgy látta, hogy az Egyház szervezeti egysége fontos biztosítéka a hitbeli egységnek, amelyet akkoriban több szekta is nagyon veszélyeztetett: a manicheusok Rómában és Itáliában, a priszcilliánusok Hispániában, a monofiziták pedig Egyiptomban. A legnagyobb küzdelmet a monofizita Eutükhésszel kellett megvívnia, aki szerint Krisztusban csak egy természet van, az isteni, tehát Krisztus szerinte nem volt igazán ember. Ez a tanítás Krisztus egész megváltó művét kérdőjelezte meg, és felkavarta a keleti egyházat. A szabályos időközönként megtartott konstantinápolyi pátriárkai zsinaton Flavianus pátriárka 448 novemberében Eutükhész tanítását mint eretnekséget elítélte, a szerzőt magát pedig letették hivatalából. Eutükhész egyszerre fellebbezett a pápához és a császárhoz. Leó pápa 449. június 13-án kelt, híressé vált dogmatikus levelével válaszolt. Mesteri pontossággal fejtette ki a Szentírásra és a keresztelési hitvallásra támaszkodva a Krisztus egy személyére és két össze nem keveredett természetére vonatkozó tanítást, mely szerint mindkét természet, az isteni is, az emberi is a másikkal összekapcsoltan végzi sajátos tevékenységeit.

Eutükhész és barátja, Dioszkurosz alexandriai pátriárka válasza nem sokáig váratott magára. Dioszkurosz a császár segítségével zsinatot hirdetett 449-ben Efezusba, amelyen nem engedték felolvasni a pápa levelét, és igazolni akarták Eutükhészt. Leó tiltakozását jelentette be a császárnál az általa rablózsinatnak nevezett eseményen elhangzottak miatt.

Ám II. Theodosius császár 450. július 28-án meghalt. Nővére, Pulcheria a hadsereg támogatásával maga mellé császárrá emelte Markianosz tábornokot, akihez feleségül ment. Az új császár a birodalom egységének biztosítását látta abban, ha a hitegység szilárd, ezért zsinatot hívott össze Kalkedonban. Leó csak nehezen adta beleegyezését a zsinathoz. Életének csúcspontja 451. október 10-én következett el. Miután a zsinat előtt felolvasták dogmatikus levelét, a résztvevők egyöntetű lelkesedéssel kiáltották: „Ez az atyák hite és az apostolok hite! Péter szól Leó által! Valamennyien ezt hisszük!”

Ferenc pápa homíliája a szinódus zárómiséjén: Talpra kell állnunk és útra kell indulnunk!

Október 27-én délelőtt, az évközi idő 30. vasárnapján a Szentatya ünnepi szentmisét mutatott be a püspöki szinódus 16. rendes közgyűlése második ülésszakának (2024. október 2–27.) lezárásaként. A mostani szinódus témája: „Egy szinodális Egyházért: közösség, részvétel és küldetés”. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes homíliájának fordítását közzétesszük.

Az evangélium bemutatja nekünk Bartimeust, az út szélén koldulni kényszerülő vak embert, a társadalom reménytelen kivetettjét, aki viszont, amikor meghallja, hogy Jézus halad el az úton, kiabálni kezd hozzá. Amije megmaradt, mindössze ez: világgá kiáltani fájdalmát, és tudatni Jézussal azt a vágyát, hogy visszanyerje látását. És miközben mindenki dorgálja, amiért zavarja őket a hangja, Jézus megáll. Mert Isten mindig meghallja a szegények kiáltását, és egyetlen fájdalmas kiáltást sem vesz hallatlanra.

Ma, a püspöki szinódus közgyűlésének befejezésekor, szívünkben megannyi hálával mindazért, amit megoszthattunk, időzzünk el annál, ami ezzel az emberrel történik: az elején „az út szélén ült, és koldult” (Mk 10,46), míg a végén, miután Jézus hívta, és visszanyerte látását, „követte őt az úton” (Mk 10,52).

Az első dolog, amit az evangélium Bartimeusról elmond: ült, hogy kolduljon. Elhelyezkedése kimondottan olyan emberre jellemző, aki saját fájdalmába zárkózva ül az út szélén, mintha nem lenne más dolga, minthogy kapjon valamit a nagyszámú zarándoktól, akik húsvét alkalmából áthaladtak Jerikó városán.

De, mint tudjuk, ahhoz, hogy igazán éljünk, nem maradhatunk ülve: élni mindig azt jelenti, hogy megmozdulunk,

útnak indulunk, álmodunk, tervezünk, megnyílunk a jövőre. A vak Bartimeus tehát azt a belső vakságot is jelképezi, amely bezár bennünket, amely miatt ülve maradunk, amely miatt mozdulatlanok vagyunk az élet peremén, remény nélkül.

És ez nemcsak a személyes életünkről, hanem arról is elgondolkodtathat bennünket, hogy az Úr Egyháza vagyunk. Az út során oly sok minden tehet vakká bennünket, képtelenné arra, hogy felismerjük az Úr jelenlétét, felkészületlenné a valóság kihívásaival való szembenézésre, néha alkalmatlanná arra, hogy válaszolni tudjunk a sok kérdésre, melyeket az emberek felénk kiáltanak, mint Bartimeus Jézus felé. Ámde a ma élő emberek kérdéseivel, korunk kihívásaival, az evangelizáció teendőivel és az emberiséget sújtó megannyi sebbel szemben, testvéreim, nem maradhatunk ülve.

Lezárás és missziós újraindítás – Véget ért a Miskolci Egyházmegye centenáriumi éve

Orosz Atanáz megyéspüspök október 20-án a sajópálfalai kegyhelyen ünnepélyesen lezárta a Miskolci Egyházmegye centenáriumi évének eseménysorát.

Idén a Miskolci Egyházmegye jogelődje, a Miskolci Apostoli Exarchátus megalapításának századik évfordulójára való emlékezés font körbe számos eseményt: a zarándoklatokat Máriapócsra és Eperjesre, a családi napokat, az ifjúság számára rendezett eseményeket, az eparchiai gyűlést, az egyházmegye történelmi emlékeit bemutató kiállítást, a húsz hónapos imaláncot.

A centenárium évének eseményei ünnepi Szent Liturgiával zárultak a Miskolci Egyházmegye kegyhelyén, Sajópálfalán október 20-án. Itt fél évszázada minden év október harmadik vasárnapján zarándoklatot tartanak a kegykép hazahozatalának emlékére.

Az ünnepre zarándokok nagyobb csoportja érkezett idén is: Pácinból, Sajópetriből, Tolcsváról, valamint a Nyíregyházi Egyházmegyéből, Kállósemjénből is.

Történelmi vetélkedő Hídember címmel nem csak görögkatolikusoknak

A budapesti Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Technikum történelemversenyt hirdet 7–8. osztályos Kárpát-medencei katolikus tanulók számára.

A verseny témája: Széchenyi István, a reformok embere; Széchenyi Magyarország felzárkóztatásának érdekében végzett gyakorlati tevékenysége. A versenyre háromfős csapatok jelentkezését várják. A vetélkedő kétfordulós.

Első forduló

A csapatoktól kreatív pályamunka készítését várják az alábbi kategóriák egyikéből:

– 3-4 perces kisfilm
– képzőművészeti alkotás (kép, szobor, rajz, festmény stb.)
– képregény
– megzenésített vers
– szabadon választott művészeti ág

A pályamunka beküldési határideje: december 15.

Második forduló

Írásbeli tesztfeladatsor kitöltése (Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Technikum, 1081 Budapest, Bezerédj utca 16.)

Nevezni IDE KATTINTVA lehet.

Nevezési határidő: november 15.

Ajánlott irodalom:

– Závodszky Géza, Hermann Róbert: Nemzet Születik, Helikon Kiadó, 1999 (22–46. o.)
– Történelem 6. Okostankönyv
– Felsős történelem: A reformkor
– Estók János: Széchenyi István gróf élete és kora, Officina ’96 Kiadó Kft., 2010
– Bereményi Géza Hídember című filmje; 2002

További információk a plakáton olvashatók.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Katolikus siketek zarándokoltak Fatimába több európai országból

 

Szeptember 26–29. között került sor az európai katolikus siketek zarándoklatára Fatimába. Közel négyszázan vettek részt az eseményen, amelyre Portugália, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Németország, Magyarország, Szlovákia, Csehország, Svédország, Lettország, Lengyelország és Írország zarándokai érkeztek.

Nagy Sándor hallássérült-referens, tabáni plébániai kormányzó beszámolóját szerkesztve adjuk közre.

Igazi pünkösdi élmény volt találkozni különböző országokból jött siket testvérekkel. Noha minden országnak megvan a maga saját jelnyelve, mégis hamar tudtunk egymáshoz kapcsolódni.

A háromnapos zarándoklat során meglátogattuk a jelenések helyszíneit és közelebbről is megismertük a fatimai üzenetet. A közös imádságok, személyes találkozások és beszélgetések erősítették mindannyiunkban, hogy Krisztus követőiként egy közösségbe tartozunk, bármilyen is a hallásállapotunk és bármely országban élünk is.

Hazánkból egy hét fős csoport vett részt a zarándoklaton. A siket és nagyothalló közösségben itthon jubileumi évet ünneplünk: 50 évvel ezelőtt szerveződött újjá a magyar Katolikus Hallássérült Pasztoráció. Éppen Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén, 1973. december 8-án volt az első szentmise, amelyet jelnyelven is kísértek, és ahol így a siket testvérek akadálymentesen vehettek részt.

A hallássérült hívek referenseként különösen is kértem Fatimában Szűz Mária közbenjárását, hogy felismerhessük itthon az idők jeleit s az Úr akarata szerint járjuk utunkat.

A közös imádságokat, katekéziseket és előadásokat, valamint az ünnepi szentmisére való akadálymentes bekapcsolódást több mint 40 jelnyelvi tolmács, 20 önkéntes és még számtalan szolgálattevő segítette. Nagy hála a szervezőknek és a zarándoklat támogatóinak, a Portugál Püspöki Konferencia Fogyatékossággal élők Lelkészi Szolgálatának, a Fatimai Kegyhely szolgálattevőinek, valamint az Európai Katolikus Siketek Szervezetének (Deaf Catholics of Europe).

Ferenc pápa vasárnap: Az igazi gazdagság az, hogy az Úr szeretettel tekint ránk!

Október 13-án, a Szentatya a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokkal együtt imádkozta el a déli Úrangyala imádságot. A szentmise evangéliuma alapján arról elmélkedett, hogy nem az anyagi javak vagy a földi biztonságot nyújtó keretek adják az igazi boldogságot, hanem „az, hogy az Úr szeretettel tekint ránk”, és „hogy szeretjük egymást és életünke

Az alábbiakban a Szentatya teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, szép vasárnapot kívánok!

A mai liturgia evangéliuma (Mk 10,17–30) egy gazdag emberről szól, aki odafutott Jézushoz, és megkérdezte tőle: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Mk 10,17). Jézus arra biztatja, hogy hagyjon el mindent, és kövesse őt, de ő szomorúan távozott, mert – mondja a szöveg – „nagy vagyona volt” (Mk 10,23). Mindent elhagyni nagyon nehéz.

Két mozgását láthatjuk ennek az embernek: az elején fut, hogy Jézushoz menjen; a végén azonban szomorúan távozik. Először odafut, aztán elmegy. Időzzünk el ennél!

Először is ez az ember futva megy Jézushoz. Mintha valami a szívében sürgetné: valóban, bár nagy vagyona van, elégedetlen, nyugtalanságot hordoz magában, teljesebb életet keres. Ahogy a betegek és a megszállottak gyakran teszik (vö. Mk 3,10; 5,6) – látjuk az evangéliumban –, ő is a Mester lábaihoz veti magát; gazdag, mégis gyógyulásra szorul. Gazdag, mégis gyógyításra szorul! Jézus szeretettel néz rá (Mk 10,21); majd „terápiát” javasol neki: adja el mindenét, amije van, ossza szét a szegények közt, és kövesse őt. De ezen a ponton váratlan végkifejlet következik: ez az ember elszomorodik, és elmegy! Amilyen nagy és heves volt a vágya, hogy találkozzon Jézussal, olyan hideg és gyors a tőle való távozása.

Mi is szívünkben hordozzuk a boldogság és az értelmes élet iránti csillapíthatatlan vágyat; ugyanakkor beleeshetünk annak a tévképzetnek a csapdájába, hogy a válasz az anyagi javak birtoklásában és a biztonságot adó földi keretekben rejlik. Jézus ezzel szemben vissza akar vezetni bennünket vágyaink igazságához, és fel akarja fedeztetni velünk, hogy

valójában a jó, amire vágyunk, az maga Isten, az ő irántunk tanúsított szeretete és az örök élet, amelyet ő és csakis ő adhat meg nekünk.

Az igazi gazdagság az, hogy az Úr szeretettel tekint ránk – ez a nagy gazdagság! –, ahogy Jézus teszi azzal az emberrel, és hogy szeretjük egymást és életünket másoknak ajándékozzuk. Testvéreim, ezért Jézus arra hív bennünket, hogy kockáztassunk, „kockáztassuk meg a szeretetet”: adjunk el mindent, hogy a szegényeknek adhassuk, ami azt jelenti, hogy le kell vetkőznünk önmagunkat, meg kell válnunk hamis biztosítékainktól, oda kell figyelnünk a rászorulókra, és meg kell osztanunk javainkat, nemcsak a dolgainkat, hanem azt, amik vagyunk: a tehetségeinket, a barátságunkat, az időnket és így tovább.

Testvéreim, ez a gazdag ember nem akart kockáztatni. Mit kockáztatni? Nem akarta kockáztatni a szeretetet, és szomorúan távozott. És mi a helyzet velünk? Kérdezzük meg magunktól: mihez ragaszkodik a szívünk? Hogyan csillapítjuk az élet és boldogság iránti éhségünket? Tudunk-e osztozni a szegényekkel, a nehéz helyzetben lévőkkel, azokkal, akiknek arra van szükségük, hogy meghallgassák őket, akiknek egy mosolyra van szükségük, akiknek egy olyan szóra van szükségük, mely segíti őket visszanyerni reményüket?

Ne felejtsük el:

az igazi gazdagságot nem az e világi javak jelentik, az igazi gazdagság az, hogy Isten szeret bennünket, és megtanulunk úgy szeretni, mint őt.

És most kérjük Szűz Mária közbenjárását, hogy segítsen felfedeznünk Jézusban az élet kincsét!

A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Továbbra is aggodalommal követem a Közel-Keleten zajló eseményeket, és ismét kérem, hogy azonnal szüntessék be a tüzet minden fronton. A béke elérése érdekében a diplomácia és a párbeszéd útját kell járni!

Közel állok az összes érintett néphez, Palesztinában, Izraelben és Libanonban, ahol – kérem – tartsák tiszteletben az ENSZ békefenntartóit. Imádkozom az összes áldozatért, a kitelepítettekért, a túszokért, akikről remélem, hogy azonnal szabadon engedik őket, és remélem, hogy ez a nagy, hasztalan szenvedés, melyet a gyűlölet és a bosszú szül, hamarosan véget ér.

Testvéreim, a háború tévképzet, vereség, sosem hoz békét, sosem hoz biztonságot, vereség mindenki számára, különösen azok számára, akik legyőzhetetlennek hiszik magukat. Kérlek benneteket, hagyjátok abba!

Felhívást fogalmazok meg annak érdekében, hogy ne hagyják az ukránokat halálra fagyni, hagyják abba a légicsapásokat a polgári lakosság ellen, mely mindig a legnagyobb csapást szenvedi el. Hagyják abba az ártatlanok gyilkolását!

Követem a drámai helyzetet Haitiban, ahol folytatódik az erőszak a lakosság ellen, akik kénytelenek elhagyni otthonaikat, hogy máshol keressenek biztonságot, az országon belül és kívül. Sose feledkezzünk meg haiti testvéreinkről és nővéreinkről! Kérek mindenkit, hogy imádkozzon az erőszak minden formájának végéért, és a nemzetközi közösség elkötelezettségével folytassák a munkát a béke és a megbékélés építésén az országban, mindig védve mindenki méltóságát és jogait.

Köszöntelek benneteket, rómaiak, Olaszországból és számos más országból érkezett zarándokok! Külön is köszöntöm a Szent Maximilián Kolbe által alapított Szeplőtlen Szűz Katonasága társulatot, Resuttano (Caltanissetta) egyházközségeit, az olasz paralimpiai sportolókat vezetőikkel és segítőikkel, valamint a Pax Christi International csoportot.

Még egyszer köszöntöm a Collegio Urbano új diákjait, akikkel ma délelőtt találkoztam.

Pénteken, október 18-án szervezi meg a „Szükséget Szenvedő Egyház” Alapítvány az „Egymillió gyermek mondja a rózsafüzért a világbékéért” eseményt. Köszönetet mondok minden fiúnak és lánynak, aki részt vesz rajta! Csatlakozzunk hozzájuk, és bízzuk a Szűzanya közbenjárására – ma van az utolsó fatimai jelenésének évfordulója –, bízzuk a Szűzanya közbenjárására a meggyötört Ukrajnát, Mianmart, Szudánt, valamint a háborútól, az erőszak és nyomor bármely formájától szenvedő többi népet!

Köszöntöm a Szeplőtlen Szűzanya-plébániához tartozó fiatalokat… És látok lengyel, brazil, argentin, ecuadori, francia zászlókat… Üdvözlök mindenkit!

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír